Világom.net

történetek az életemből...

Szikrák a szememből

Ti mind rohadtul irígyek vagytok!
Ti mind mind amerre látok.
Szégyenfoltok a tiszta gyermekien festett papíromon. 
Fekete pacákként égtelenkedtek bennem, a tiszta aurámban.
Nehézzé teszitek az amúgyis bonyolult, de szeretnivaló életem.

Rohadtul utálom ezt az érzést.
Megfertőztetek, tiszta voltam, gyermeki.
Szerettem itt élni és boldognak lenni.
Jöttek a felhők és az eső hideg lett, megütnek a cseppek.

Én mindent adtam, osztottam a szivárványt de mostmár elfogyott.
A szeretetem visszavonult a burkába és nem merészkedik elő többé.
Tüskés és kérges lettem, nem mutatom magam.
Mostohák voltatok, ég veletek, nem felelek meg többé.

Minden változik csak a lényeg nem

Küzdeni mindig, mindenért.
A lényeg Te vagy Neville. Mindig az voltál.
Az, hogy mennek és jönnek a dolgok a lényegen soha nem változtat.
Semmit nem adtam fel, mert én megnyertelek Téged.
Rádbízom magam és merítkezek belőled.
Bika vagyok és megvédelek.
Ha változik a szél mi akkor is ketten vagyunk és ezen semmi nem változtat.


Sivatagok közöttünk


Nem bírom ezt az érzelmi sivárságot, ami körülvesz.
Hova megy a világ, ha se az örömünket, se a bánatunkat nincs kivel megosztani?
Mind kiüresedünk és csak tesszük a dolgunk mint az igavonó barmok.
Döbbenet, hogy mind ilyenek vagytok!
És a legbosszantóbb az, hogy nem is általánosítok, mert valóban ez a tapasztalatom veletek.
Annyit ítélkeztek és egy percre nem kotorásztok magatokban, hogy rájöjjetek mennyire elvtelenek vagytok.
Ha elmesélem a sikerem irígyek vagytok, ha valami nem jó és őszinte vagyok, akkor meg szar a barátomnak lenni, mert panaszkodom.
Az igazság, az, hogy Ti vagytok szar barátok! Az égvilágon semmit nem mondhattok, mert ha bajban lennél én segítenék rajtad és befogadnálak, ha nem lenne hová menned, én meghallgatnálak és ha nem lenne szükséget okos tanácsokra nem adnék. Te mit tettél? Feltűnt egyáltalán, hogy hátrébb léptem? Te halottál rólam az elmúlt fél évben bármit, ami személyes? Tudtad, hogy mennyi változás történt? Tudod milyen nehéz volt elengednem valakit akit nagyon szerettem és a mai napi mennyire fáj, hogy soha többet nem ölelhetem meg és ezzel vége van egy korszaknak az életemben?
Nem tudjátok! Én kíváncsi lettem volna rátok, de ti nem tudjátok elfogadni. Nem tudjátok mi az, mikor elnézed a másik gyenegeségeit.
Ha nem éltek őszintén, legalább magatokkal, az nem lesz egy jó élet.
Meg vagyok döbbenve... Tévedni emberi dolog, de ti ezeket tudatos meggyőződésből csináljátok és ez szomorú.

Hétköznapi igazságok

Az igazság az, hogy nem válthatjuk meg a világot.
Részt vehetünk, szerepet vállalhatunk a körforgásban, olyan szerepet, amit mi választunk magunknak.
Folyamatosan az foglalkoztat, hogy mi is a szerep, amit magamra szeretnék vállalni.
Legyünk őszinték nem könnyű végigküzdeni magunkat ezen.
Igazából minden ember önmagában eredendően jónak születik.
Egymást rontjuk el. Befolyásoljuk egymást, rosszba visszük.
Önzőek vagyunk, irígyek és turkálunk mindig a másik magánéletében, a pénztárcájában és folyton fikázzuk egymást.
Ha mindenki egy nap csak öt percig magával foglalkozna, tényleg magával, hogy vajon ő mit nem tett jól, akkor ezerszer többek lennénk.
Nem igzán figyelünk a másikra. Állandóan elégedetlenek vagyunk és soha semmi nem elég.
Egyik nemzedék sem tanult a tanmesékből, nagyon szomorú.
Pozitív dolgokból kell merítkeznem és előrébb tolni a szekerem és a szekerünk, mert akkor lesz boldog a családom.
Nagyon sok a miért bennem és vagy bennem van elásva valahol nagyon a válasz vagy nincs rá válasz.


Könyörgöm kezdjetek el látni nem csak nézni.....

Alapvetően arra kell rájönnöm, hogy önzőségre vagyunk kárhoztatva.
Ijesztőnek tartom azt, hogy körülnézek és a felnőttek körülöttem mind faramuci idióták.
A huszonéves barátaim is mind olyan rigolyákkal vannak ellátva, mintha már leéltek volna 60 évet és savanyúuborkák lennének, akiket otthagytak a polcon.
Nem vagyok tökéletes ember, de nagyon meguntam, hogy mindenki csak a negatívumaimmal foglalkozik.
Azt érzem, hogy a családom "szeretet lábnyoma" sokkal nagyobb az átlagnál és ezzel elnyertük a számkivetett címet.
Mindig azt mondjuk "elmentünk egymás mellett" ezt nem lehet eröltetni.
Ez nem így van, hanem lusták vagytok mással is foglalkozni, mint magatokkal....Ez az igazság, önző az ember.
Titeket emberek nem érdemes kedvességgel motiválni. Nem tudjátok mit jelent az elfogadás és nem tudjátok mi a feltétel nélküli odaadás.
Nem menthetlek meg az erkölcsi fulldoklástól, ha nyújtom a kezem, de te csak kapálózol.
Ne várjátok, hogy majd én mindig ott legyek és mindig keresek kifogásokat és mentségeket a számotokra.
Legyek önmagam és kedves? Én magam vagyok, kedvesen önmagam, vagy szimplán kedves de nem önmagam... basszus akkor most mi a francot akartok? 
Én nem aszisztálok más életéhez, mert elegem van. 
Alapjáraton, mi egy életvidám és összetartó közeg vagyunk, ha szeretnél hozzánk tartozni, mostantól dolgozni fogsz érte, mert csak úgy nem lesz ingyen a belépés.
Túl sokszor fosztottuk meg magunkat és aránytalanul sokat adtunk.
Én is és mi is fontosak vagyunk, nem azért jöttem a világba, hogy végig mártírkodjam az egész életem. 
Ha tudsz szeretetet adni és kedvességet, figyelmességet, majd beszélgetünk.
Addig pedig a magam iránt érzett szeretetből magamat fogom építeni és a családommal fogok foglalkozni, akik még elfogadnak és megérdemlik, hogy teljes ember legyek.
Ti pedig választhattok, hogy kicsinyesek és irígyek maradtok e vagy felnőttök e végre.
Köszönöm, hogy olyan kontrasztot tartok elém, ami bebizonyítja a számomra, hogy rájöjjek én mennyivel kiegyensúlyozottabb is vagyok a magam káoszában...




Szeretlek, mindig így volt, mindig így lesz

Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy olyan volt e a pillanat amilyennek elképzeltem, akkor azt válaszoltam volna, hogy NEM.
Azért, mert ez a pillanat annál sokkal több volt.
Megállt a levegő és én csak repültem felé. Abban a pillanatban benne volt az egész életem minden pillanata. Azt éreztem mindennek éretelme lett, hogy soha többé nem leszek egyedül, mert az a csodálatos ember ott vár engem és segíteni fog, mindig a társam lesz, akármi legyen is.
Bátorság kell ahhoz, hogy az ember odaálljon a másik elé és teljes szívét kiszakítva átnyútjsa a másiknak végérvényesen. Őszintén a szemébe nézzen és azt mondja szeretlek.
Körülötted apró csillámokkét vagy száz ember, akik mind tanúi lesznek egy életen át, ezt eltörölni nem tudod már semmivel.
Legyőzhetetlennek éreztem magam, ha nem is tökéletesnek de elégedettnek azzal ami vagyok, mert ott állt mellettem.
Ha visszagondolok évekkel ezelőttre, arra gondolok, hogy ha tudtad volna te kis buta, hogy egyszer révbe érsz, akkor semmin nem aggódtál volna.
De ezek a felesleges körök tettek azzá, amik vagyunk. 
Amikor megvilágosodtam végre, hogy mit is keresek egy férfiban, akkor ismertem fel Őt.
Elkezdtem nem csak nézni, hanem látni is.
Megfogott a kedvessége és a figyelme felém, ahogy szokták mondani vonzottuk egymást, mint a mágnes.
Én inkább azt mondanám, hogy mint két tűzgolyó összeütköztünk és együtt izzunk tovább.
Ezt a sok pozitív energiát kívánom magunknak egy életen át, soha ne legyen unalmas egymás társaságában, mindig legyen annyi erőnk, hogy együtt leküzdjük a nehézségeket.

Aminek így kellett lennie, annak úgy is kell.

P.S: Tudod te...

Isten Veled

Ma mind ott voltunk. Láttad ugye?
Mind ott voltuk Veled.
Szeretném ha megtalálnád a helyed a felhők között, amiket úgy szerettél mindig.
Mindig itt leszel a szívemben, olyan nehéz múltidőben beszélni Rólad.
Ez volt az első, hogy nem voltál ott és csak kerestelek.

Annyira sajnálom, hogy nem tudod, hogy férjhez mentem.
Soha nem látsz már a menyasszonyi ruhában.
Remélem mikor jövő szombaton besétálok, akkor elkísérsz még, én utána elengedlek.
Nagyon sok volt ez a fél év, és küzdöttem nagyon, de úgy érzem itt az ideje, hogy boldog legyek.
Remélem néha majd lenézel és gyönyörködsz majd, remélem megcsodálod majd a dédunokáidat és mosolyogni fogsz ránk.
Nagyon hiányzik a gyerekkorom a sok szép pillanat és Te is iszonyatosan hiányzol.
De mindig viszlek magammal és emlékezni fogok rád, sokat mesélek majd rólad a gyerekemnek.

Szép létet kívánok neked az örökkévalóságban.
Isten Veled Nagymamám!

Elfogyott körülöttem a levegő

"Haza akarok menni Ezredes Úr"
Mondogattad. Most valóban hazatértél.

Nagyon nehezen köszönök el, pedig tudom, hogy ez van és semmit nem tehetek.
Mennem kell tovább, úgyis hogy nem tudom merre menjek.
Nagyon fáj a szívem és nem tudom mikor múlik el.
Hiányozni fogsz, mindig.
Mintha egy másik életeben történt volna, mikor gyerek voltam és kísérgettelek mindenhova.
Sétáltunk és piacra mentünk együtt és megtanítottál közlekedni.
Rendre tanítottál és szépre meg jóra.
Rengeteg tudást adtál és megtanítottál szépen beszélni.
Olyan sok mindent adtál és örülök, hogy ennyi időt töltöttünk együtt.
És adhattam neked én is, mosolyt és kedvességet.
Egyvalamit megígérek, hogy mindig a szívemben leszel és szeretettel fogok rád gondolni.
Azért a sok jóért, amit adtál adjon neked az Isten ezer annyit.



Barátaim a többit megette a fene...

"volt néhány perc, a többit megette a fene..."

Hát volt. De útközben valahogy szétcsúszott az egész.
Voltatok és vagytok és lesztek, de minek.
Néha dacolok mindennel és mindenkivel, mert úgy érzem általában egyedül vagyok mindennel.
Ha jól mennek a dolgok mindenki irígy, ha nehéz, senki nem hallgat meg, vagy okoskodik és leszarja.
Az az igazság, hogy cseppet sem vagytok empatikusak és mind saját magatokkal vagytok elfoglalva és ezen én nem segíthetek.
Itt állok én és megmutatom magam, ennél nem vagyok több, lehet hogy egyszer majd leszek, de nem most.

Hát én is úgy érzem: "Mindegy, miatta vagy miattam,
nyakig az undorba ragadtam
s tisztálkodtam s elment vele
ifjúságom nagyobb fele."

Unom az élet anyagias részét és azt is, hogy elvesztem benne, hogy mindig mindent csak számokban látunk. A pénz nem old meg az égvilágon semmit mert ha nincs savanygunk, ha van akkor meg idióták leszünk. Szóval azt hiszem itt mi magunk vagyunk a probléma.

"Nyakig az undorba ragadtam,
a pénz beszélt, én meg ugattam,
aztán megúntam esztelen
siránkozni az életen
s elvonultam s békét találtam
a magam önkormányzatában,
ahol angyalnak nincs helye,
de az ördög sem fekete."

Jó barátom Szabó Lőrinc nagyon jól megmondta.

Történetek a nagymamámról

Most ülünk csendben.
Egymásra sem nézünk csak ülünk, mert kifogytam a mondandómból.
Látom rajtad, hogy te valahol elvesztél útközben.
Kereslek Téged, de nem talállak, valahol ott bújkálsz a szoba egy szegletében.
Már nem úgy csillog a szemed, ahogy régen, befelé fordulsz.
Kapaszkodom a foszlányokba a fejemben, azokat a morzsákat szedegetem, ami Te voltál.

Emlékezni próbálok a megfakult mosolyokra, a nevetésekre amik viszhangzanak a fülemben.
Énekeltünk és táncoltunk, az öledben ültem és dédelgettél.
Imára tanítottál, hogy mindig tudjam merre forduljak ha szükségem van rá.
Vígasztaltál, hintázni tanítottál, kertészkedtünk, fociztunk az óriási szivárványos labdával, köpködtük a magokat a kertben, főztél nekem, megnevettetél, szerettél.

Most is szeretsz, mikor megörülsz, hogy megjöttem és kötődsz hozzám, pedig nem tudod már ki vagyok. Talán azt sem tudod Te ki vagy. De én emlékeztetlek rá Téged, mindig tartalak a kezemben, mert szeretlek. Mert soha nem fogom elfelejteni azt amit adtál. A gyerekem minden lépésében mindig látni foglak.

Maradj még velem és legyél ilyen derűs, amilyen most vagy és amilyen sokszor voltál akkor is, ha az élet sokszor nehézzé tette.
Emlékszem rád és mindig fogok, egészen addig, míg remélem valaki engem is emlékeztetni fog arra Te milyen voltál és Én milyen voltam.